Csillogó reflektorok

Külföld. Külhonba kell menjen, hogy eltávolodjon a napi dolgaitól. Más nyelv kell legyen körülötte, idegen tábláknak kell körbevenniük, hogy ne úgy gondolkozzon, mint a mindennapokon. Szavakon jár az agya, idegen nyelven, hogy megértsék azt, amit mond. Idegen vallások idegen templomainak idegen szentjeit nézi, más páratartalmú levegőt szív magába, új színeken ragad meg a szeme, más házak más téglái veszik körül, lefelé nyomva kapcsolja fel a villanyt, a vécének nincs lehajtókája. A pizzához kenyeret kap, a leves híg, a kebabban fahéj, a kávé édesen keserű.
Ilyenek. Elmegy, hogy visszajöjjön. Mert mindig visszajön. Aztán itthon eszébe jutnak a kinti dolgok. Hogy lehet máshogyan, hogy odakint máshogyan. Hogy nem csak ez van, ami itt. Van más is, van így és úgy. Ha itt épp nem jó, itt is lehet úgy. S vesz belga meggyes sört, lengyel rózsalekvárt, kék égőt a lámpába. Úgy megy ki a hétvégi meccsre, hogy közben a nagy római rangadóra gondol, s máris nem a kétszáz nyugdíjast látja a tribünön, és a füvön a huszonkét befröccsözött léhűtőt. Vagyis máshogy látja őket. A négy kopott reflektor fényében megcsillan valami olyan, ami nincs is ott. És ez attól van, hogy külföldön járt.