Az utolsó hír

- Azt kérdezi a Rena sms-ben, hogy hogyan halt meg a Takács Éva – mondja barátom kedd este.- Kicsoda?- A Takács Éva.- Mi van?- Pénteken karambolozott az autójával.- Mikor? Komolyan? Számtalanszor írtam már hasonló hírt, a rendőrség sorra teszi ki a honlapjára. Hétfőn is láttam, s persze, küldtem a szerkesztőségbe. Az emberek olvassák az ilyet, meg megírni se nehéz. A nők nem tudnak vezetni, én ezért nem indulok el ilyen időben, miért nem ment busszal – számtalan gondolatot szül egy ilyen újsághír. És aktuális, mindenkit érint az idő, az út, a közlekedés. A halál.
Nem tudtam, hogy Ő az.
Halálos balesetet szenvedett egy 54 éves kaposvári nő Kadarkút és Nagypuszta között pénteken. Bárdudvarnok felé autózva a menetiránya szerinti bal oldalra csúszott, majd egy fának ütközve felborult. A balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Számtalanszor elolvasom a hírt. Tegnap a karácsonyi üdvözlőlapokat írtam, az Övét már nem. Ma széthordtam őket, a főiskolára is vittem. Az Övé melletti ajtón léptem be, nem mertem benézni az irodájába. A dohányfüstös helyiségbe, ahol szokása szerint késő estig vizsgáztatott. Hogy szidtuk érte. Egyszer voltam az óráján. Legközelebb negyedikben vizsgázni. Nem tudtam, mik a tételek, csalni sem sikerült. Húztam, aztán jól elbeszélgettünk. Nem is puskáztam, nem volt miről. Közben sorra szívta a cigit, itta a kávét. Beszélgettünk egy ideig a tételhez hasonló dolgokról, beírta az ötöst, aztán valahogy szóba került az újságírás, a volt tanítványok. Emlékezett rájuk, beszélt velük, olvasta őket. Sok sikert kívánt az élethez, s azt ígérte, adja nekem Barcsról a híreket. Azóta egyszer futottunk össze az utcán, megismert, s rögtön mondta: nem volt ideje, de adja majd a híreket. Aztán én írtam róla ezt a hírt. Cím, három mondat, a halálos baleset az elején, benne az alany: egy kaposvári nő. Csak tömören, a lényegre hagyatkozva. Az első és utolsó téma, amit adott. Bárcsak ne tette volna.