Minőségi csere

Kicsit elbambultam, miközben a troli hátam mögötti négyes ülésében cserélődtek az utasok. Az erdélyi magyar vendégmunkások este kilenckor indultak ideiglenes pesti külvárosi otthonukba a melóból, szemükben a fáradtságon is átsugárzó csillogás. Amit az ad, hogy a hétvégén – vagy ha nem ezen, akkor a következőn, vagy a jövő hónap valamelyikén – hazautaznak néhány napra. A Keleti parkolójából induló kisbusszal, olcsóért. Csíkba, Gyergyóba, ahová a gyökereik kötik őket. A papa, az idsanya, az asszony, a gyerekek. Itt, magyarba keresik a forintokat, hogy otthon jobb világ legyen.
A troli a Kossuth térről indul a külső kerület felé. A jellegzetes kiejtésre, hanglejtésre a sötétbe forduló este álmosító homályában sem lehet nem odafigyelni. Az álmokra, a vágyakra, arra, hogy ráléptek az útra, s nap mint nap izzadva, hullafáradtan eltroliznak a belvárosból a járat végállomására, majd onnan metró, busz, egész a munkásszállóig. Maximum egy sör, és alvás. A spórolt pénz a lakattal zárt szekrényben, a családi fotók mellett, ezek azok, amik a lefekvés előtt boldog álomba ringatják őket.
Valahogy ebben az álomban zötykölődöm én is a járművel, a Nagymező utcán, mikor arra ébredek, hogy változott a társaság. Az erdélyiek leszálltak, helyüket a lassan felnőtt korba érő középiskolások veszik át. Fellengzősen, azzal dicsekedve, hogy kit hányadik suliból rúgtak ki, hogy fogalmuk sincs, mik akarnak lenni. De azért az igazgatónőt csak elküldte már mindegyikük a búsba, intőt gyűjtendő, meg a hétvégi bulira kell a lóvé. Előbb álmodó felnőtt embertársak, majd álom nélküli, divatot követő, menő nagyfiúk. Minőségi csere a trolibusz székein. Mire leszállok, utóbbiakra már nem is emlékezem. A Hargitán járok. Csend, béke van. Csak néhány birka nyakán cseng a kolomp.