Rácsodálkozás

Örömmel konstatálom, hogy ha néha-néha el is veszik, mindig visszatér belém a gyermeki rácsodálkozás képessége. Ma a Börzsönyben jártam, s odafelé a kisvasúton iszonyatosan feszélyezett a bezártság. Egyrészt térbeli értelemben, másrészt az, hogy olyanok szó szerinti közelségét kell elviseljem, akiket feltehetőleg tudat alatt messze elkerülnék. Valami okán rengeteg ember szabadult ki a szabadba ma, ezen a ragyogó napon. Szabadult ki a kocsival a lakóháztól a célállomásig, a kisvasúti felszállóhelyig, hogy aztán húsz percet zötykölődjön, sétáljon egy picit, fogyasszon valamit, mert azt kell, újra zötyögjön egy húszast visszafelé, a kocsiig. Klíma be, kirándulás over.
Divatbemutató. Már a kis kirándulótáska is Prada, ez most a menő, reklámozásilag alátámasztva. Zajosan, harsányan, figyelve mindenkit: ki miben, mennyiért, milyen nővel/pasival. Ha családosan, akkor milyen babakocsival. S hogy ahhoz képest bezzeg vagy sajnos.
Mindez engem addig nyomaszt, amíg összezárva, kénytelenül, kelletlenül. De leszállva a madárcsicserg, a rozsdás levelek, az őzgida, az ösvény kövei minutum alatt elfeledtetik mindezt. Csodálom a kalauzok szemében a csillogást, a falusi járókelők baráti integetését, Vác főterén a melange illatfelhője fölül udvariasan megszólaló pincérnőt, a csobogó patak kopott köveit.
És a nap végén zötyögve jövök vissza nem a normálison, ahol mindenki, hanem a kerülő, kétszer olyan hosszú vonatúton a fővárosba. Pedig a legrövidebb út az egyenes. És akkor mi van? Mosolyjel.

Nemnormális állapot

Nézem a tévében a szíveket. Kiállítás fröccsöntött darabjai, zömében tucattermékek. Persze van gyönyörű mézeskalács, marcipán, fából faragott is. Furcsa, hogy megmaradt a szerelem jelképeként a kerekded testrész: a krokodil szíve. S benne a nyíl Ámor íjából. Valahogy így van a Valentin-nappal is: belopta magát szívünkbe ez az angolszász hagyomány.
Gelasius pápa 496-ban tetette be a naptárba Szent Valentin napját. Az ifjú keresztény vallása miatt a császár börtönébe került. A börtönőr lányát látóvá tette, de végzetétől ez sem mentette meg. A halálba menő fiú levelet küldött a leányzónak, utolsó sorában ez állt: A Te Valentinod.
Próbálták magyarázni százképpen a szerelmet: illatok harmóniája, csillagok állása,hasonló gének… Nem sikerült megfejteni. "Ha kikapcsoljuk a szerelem nevű fogalomzavart, úgy határozott terv szerint élhetünk." - írja Rejtő Jenő. Mennyire igaza van! Mégis, kevesebbek lennénk nélküle. Ezt a bohókás, szórakozott állapotot ünnepeljük. Azt, hogy nem tudunk másról és nem is érdekel bennünket. Két ember közti kapcsolatot, ami gépekkel nem modellezhető és minden pillanatban más. Mondják, normálisak vagyunk? Azt hiszem, szerencsére, nem.

Valentin-nap a szerelmesek ünnepe. Február 14-e az ajándékozás, az együttlét napja. A tankönyv fölött összehajoló lányé és fiúé, a hintaszékben olvasgató nagypapáé és a kötögető nagymamáé. A "nemnormális" állapoté.

Átmeneti kabát

Február második hete van, ma reggel megcsillant az első igazi tavaszi napfény. Az emberek megszokásból kesztyűben, sapkában hagyták el otthonukat. Azzal a tekintettel, befelé zárkózottsággal az arcukon, amivel a tél napjaiban, hisz akkor csak orcájuk kis részlete látszik, minden mást eltakar a kabát, a fejfedő. Ilyenkor mindenki titokzatos. Takarva az úszógumi, a kidolgozott felsőtest, a nagy fenék. Kéztyű fedi a kézfej apró sérüléseit, a jegygyűrűt, a körömlakkot, az olajfoltot az ujjbegyen. A korán beköszönő este pedig eltakarja a késő délutánt, bezár kit a családba, kit a magányba, kit a sarki krimóba.

Az első meleg napon a tavasz napsugarai a bőr kitáruló pórusait simogatják, a lelket melengetik. Ködbe vesző lehelet helyett szavak hagyják el a járókelők száját, ajkuk mosolyra görbül, a napot nézik, annak visszaverődő, tükröződő sugarait, fényét az üzletek kirakatán, a szembejövők arcán. A fűszálak is sejtik a tavaszt. Óvatosan milliméternyit mozdulnak a nap felé, vigyázva, nehogy hirtelen megperzselődjenek. A tóban valamitől vezérelve kissé feljebb úsznak a halak, s a grund megtelik gyermekzsivallyal, kiabálással, a szántót őzek csapata lepi el.

Kora estére, mikor lemegy a nap, a bágyadtság lesz úrrá az élőlényeken. Tavaszi fáradtság, mondja a népnyelv. Inkább télből ébredés. A világ életre kelt a nagy semmittevés után, s megpihen picit. Még nem hiszi, hogy tavasz, jó idő lesz, ezért visszabújik otthonába, másnap téli kabátban indul a munkába. De harmadnap már előkerül az átmeneti kabát. Ami átvisz a tavaszba.